2019. január 28., hétfő

LELEPLEZVE: Hogyan Kapott T.B. Joshua KENETET !!!


Ez az exkluzív, figyelemre méltó felvétel feltárja a VALÓDI történetet, mely az isteni kenet mögött van, mely T.B. Joshua prófétára lett bocsátva a Szent Szellem által...

Az alábbiakban egy mélyrehatóbb ismertetés van  T.B. Joshua szolgálatba való elhívásáról, a saját szavaival:

ÉLET AZ ÉLET UTÁN
„Három egymást követő napon transzban voltam, azután láttam egy kezet, amely egy Bibliát tartott a szívemhez és a Biblia belement a szívembe, és az egykori szívem azonnal elmerült a Bibliával. Aztán jött a tudatosság, és láttam a régi idők apostolait és prófétáit valakivel, akinek a fejét nem láttam, mert magas volt, egészen a Mennyig ért és lebegett, aki szerintem a mi Urunk, Jézus Krisztus volt, közöttük ülve. Magamat is ott láttam közöttük. Egy idő után megláttam ugyanazon magas ember kezét; az arcára nem tudtam rápillantani, amely elképzelhetetlen világossággal csillogott, magasan, a magas egekig, és felfüggesztve a levegőben. De az összes Apostol arcát láttam, különösen Péter és Pál apostolt, Mózes, Illés és más prófétákat. A nevük jól láthatóan a mellkasukra volt írva.

„Hallottam egy hangot, mondván:„ Én vagyok a te Istened; adok neked egy isteni megbízatást, hogy menj és végezd el a Mennyei Atya munkáját." Ugyanekkor a magas ember ugyanazon keze adott nekem egy kis keresztet és egy nagy Bibliát - nagyobbat, mint, ami belement a szívembe - azzal a ígérettel, hogy ha folyamatosan törekedni fogok az Ő időzítésében és Nevében, egy nagyobb keresztet fogok kapni. De ha kudarcot vallok, az ellenkezője fog történni. A hangját is hallottam ugyanazon magas férfinak, akinek nem láttam a fejét, mondván: "Én vagyok az ÚR, a te Istened, Aki volt és Van."  Jézus Krisztus utasításokat adott az összes Apostolnak és Prófétának. Ugyanez a hang azt mondta nekem: "Megmutatom neked a csodálatos módokat, ahogy fel fogom fedni magamat rajtad keresztül, tanításban, prédikálásban, csodákban, jelekben és csodatevésekben, a lelkek üdvösségéért".

„Azóta, minden évben, az Istenhez való hűségem szerint, látomásban kapok egy nagyobb keresztet, ami több felelősséget jelent számomra.

„A Biblia, amely belement a szívembe, a Szellemet és Életet szimbolizálta (a Szent Szellemet). Isten Igéje az Szellem és Élet. Ő nem tesz semmit az Igéje nélkül. A Róma 8:16  azt mondja, hogy 'Isten Szelleme a mi szellemünkhöz kapcsolódott, hogy deklarálja, mi Isten gyermekei vagyunk.' Az Atya azért adta a Szellemet, hogy az Ő Fiához hasonlóvá tegyen minket.

„Atyánk, köszönet a Szellemedért! Tölts meg minket a szereteteddel és erővel, változtass át minket Krisztus képére, napról-napra és óráról-órára.

„Isten maga végzi el az isteni kenetet mindazokon, akiké a csodálatos kiváltság, hogy az Ő gyermekeivé válhatnak. (2 Korinthus 1: 21-23 és Lukács 24: 48-49).


VENEZUELAI PUCCS PRÓFÉCIA !!! | TB Joshua próféta

2016. május 15-én vasárnap, T.B. Joshua egy prófétai üzenetet adott a venezuelai

nemzetről.

„Továbbra is imádkozni fogok az országotokért és az egész világért. De most van egy

nagyon, nagyon közeli - amit csak röviden mondok el. Venezuela. Ez egy spanyol

nemzet. Ezt a venezuelai országot látom - amiért imádkozom, hogy Isten

megakadályozza ... Egy puccsot látok, ami vissza fogja vinni őket… úgy értem, ez el

fogja vetni a demokratikus kormányrendszert. Imádkozzatok az országért, mert nagyon

közel van - ezért mondom ezt. Bármikor imádkozol, emlékezz meg az olyan nemzetről,

mint ez. "- TB Joshua próféta, 2016.05.15


Imádkozunk azért, hogy Isten békéje legyen Venezuela nemzetén és népén, a politikai

felfordulás és a gazdasági válság ezen idejében.

-------------------------------------------------- -------------------------------------------------- ------------

2019. január 23-án, szerdán, a Caracasban tartott demonstráción, Juan Guaidó,

Venezuela Országgyűlésének vezetője kijelentette, hogy ő az ország ideiglenes vezetője.

Donald Trump, a nyilatkozatát követő néhány percen belül elismerte Mr. Guaidó-t, mint az

ország legitim államfőjét, számos Dél-Amerikai országgal, valamint Kanadával és az

Egyesült Királysággal együtt. Mindazonáltal Nicolás Maduro kormánya, aki fenntartotta a

katonai támogatást, Mr Guaidó fellépését puccskísérletként jellemezte, és élvezi az olyan

országok támogatását, mint Oroszország, Kína és Mexikó.


2019. január 19., szombat

AZ ÜZENETEM 2019-RE!!! | T.B JOSHUA Próféta

Mit mond nekünk Isten a 2019-es Új Évre? Egy kompromisszum nélküli, hígítatlan üzenetben T.B. Joshua feltárja Isten szívét az elkövetkező évre. Arra buzdítunk, hogy imádsággal és figyelmesen nézzétek meg, mivel ez a prédikáció, melynek címe az „Isten szava a mi szívünkben”, garantáltan megítél minden langyos hozzáállást az Istennel való kapcsolatodban! "Ahhoz, hogy az Új Évbe menj - a próbákkal, a megpróbáltatásokkal, olyan helyzetekkel, amelyeket látok, hogy jönnek - szükséged van Isten Igéjére a szívedben, hogy kapcsolatba lépj Jézussal." #TBJoshua További magyar feliratos videók TB Joshua szolgálatából ezen a csatornán, amire iratkozz is fel: http://youtube.com/c/EmmanuelTVHUNGARIAN TB Joshua szolgálatának oldalai: http://emmanuel.tv http://scoan.org http://facebook.com/tbjministries http://youtube.com/user/scoanvideos


HOGYAN ŐRIZD MEG A CSODÁDAT | T.B. JOSHUA

Aktuális üzenet, meg-kell-nézni videó sokak számára - azok közül, akik már tapasztalták az ÚR Jézus áldását, gyógyítását, csodáját az életükben, és azoknak, akik keresik az ÚRnál a gyógyulást, szabadulást, áldást.
Ebben a rövid, de mélyreható üzenetben, T.B. Joshua próféta felfedi az egyszerű titkot, ami által Meg tudod őrizni az Istentől kapott áldásodat és gyógyulásodat.
"Könnyű elveszíteni a csodádat, ha nem lettél megalapozva az Igében."


2019. január 6., vasárnap

Így Tettem Halálba Az Öngyilkossági Gondolatokat | FANTASZTIKUS BIZONYSÁGTÉTEL!!!

Az öngyilkosság okozta, hogy világszerte milliónyi élet lett rövidre vágva. 

Amanda Brown az USA-ból, többször is megpróbálta elvenni a saját életét, miután hangokat hallott a fejében. Gyakran megvágta magát, kemény drogokat használt és kábulatig itta magát. Kétségbeesetten segítséget keresett online és ekkor találkozott az Emmanuel TV-vel.Hallgasd meg az életét megváltoztató bizonyságát arról, hogy hogyan változott meg az élete, miután szívbeli döntést hozott Jézus Krisztus követésére.


TANULSÁGOS 7 PERC!! 
Ha épülésedre volt, illetve úgy gondolod, lehet olyan ismerősöd, aki depressziós, FELTÉTLENÜL OSZD MEG EZT A VIDEÓT!


2018. február 27., kedd

EGY SZEXRABSZOLGA SZABADSÁGOT TALÁLT!!! - PÁRIZSI NEW MORNING WATER ALKALOM > BIZONYSÁGOK

A Franciaországban élő perui származású Mrs Julia Cipriano részt vett az Új Morning Water Alkalmon Párizsban, egy utolsó mentsvárként, megoldani a rettenetes múltja kínját, ami napról-napra kísértette őt.

Attól az időtől, hogy gyermek volt, különböző szexuális bántalmazások áldozata volt, ami akkor kezdődött, amikor csak 7 éves volt, mikor a bátyjától való 'szeretet' demonstrációi áthágták a határt perverzióba. Elbeszélte, hogy a biszexualitás szelleme akkor ment bele, amikor 11 éves korában a női szomszédja meghívta a házába és játékok és nevetgélés között ki is használta őt. Attól a pillanattól fogva elkezdett belebonyolódni különféle típusú erkölcstelen találkozásokba más fiatal emberekkel.

15 évesen találkozott egy falusi énekessel, aki még egy annál is sötétebb és szánalmasabb világba vitte őt, mint amiben már benne volt. Mivel a szülei azt hitték, hogy ez a nála 10 évvel idősebb férfi vette el az ártatlanságát, arra kényszerítették, hogy összeházasodjon vele. A férje aztán megismertette a pornográfiával, kihasználva őt, kényszerítve őt arra, hogy olyan tetteket hajtson végre, amikkel nem értett egyet. Magára maradt egy félelmetes házasságban, melyben a férje napokra elment, megcsalva őt más nőkkel. Apai és anyagi támogatás nélkül a négy gyermeke számára, Mrs Julia házasságon kívüli kapcsolatokba kezdett más férfiakkal, pénzért cserébe. Belefáradva a helyzetébe, úgy hitte, hogy egy másik országba utazás lehetősége megmentheti őt a rémálomtól, amiben volt.

Amikor azonban megérkezett Franciaországba, az utcán éve találta magát pénz és remény nélkül. Meg lett neki engedve, hogy egy rendőrőrsön aludjon és ott találkozott egy nővel, aki bevezette őt a prostitúcióba. Három-négy ügyféllel aludt naponta, mind férfiakkal és nőkkel, nagy mennyiségű alkoholt ivott és marihuánát szívott. Azt mondta, hogy a tolvajlás szelleme is belement, amikor a látszólagos "megmentője", de gonosz barátja  elkezdte bevásárlóközpontokba vinni, hogy drága ruhákat, elektronikus eszközöket és ékszereket lopjon. Több, mint 15 éven át volt alámerülve ebbe a világba és csak egyszer próbálta abbahagyni, amikor a rendőrség letartóztatta a barátját és ő megúszta a bebörtönzést.

Azt gondolván, hogy egy párkapcsolat kialakítása véget vethet a perverz életmódjának, párkapcsolatot kezdett egy drogfüggővel, aki a saját otthonában árulta a kábítószert. Elkezdte Juliat fizikailag bántalmazni, annyira, hogy egyszer majdnem megfojtott és eltörte az egyik lábát, ami után három hónapig nem tudott járni. Julia-t teljesen körülvette a sötétség. Telve gyűlölettel, haraggal és meg nem bocsátással az emberek iránt, a tisztátalan szellem arra késztette őt, hogy szexuális találkozásokba bonyolódjon állatokkal.

Ez volt az az élet, ami eljött keresni a világosságot az Új Morning Water Alkalmon, Párizsban. És amint szolgálva lett felé az Új Morning Waterrel, Jézus Krisztus erőteljes világossága megvilágította őt és a benne lévő gonosz szellemek megnyilvánultak. Később elmondta, hogy sok hangot hallott belül kiabálni és elvesztette az uralmat. Leesve a földre és kihányván mérgező anyagokat, megkapta a szabadulását. Egy vidám és nyugodt Julia kifejezte, hogy a szabadítása óta jól aludt, a borzalmas rémálmok nélkül és szokásos gyötrések nélkül és hogy nincs többé vágya pornográfia, drog, vagy alkohol után. Valóban el lett választva a sötétségtől Jézus Krisztus által!






VÁLÁS A "SZELLEMI FÉRJEMTŐL" SZABADÍTÁSON KERESZTÜL!!! - PÁRIZSI NEW MORNING WATER ALKALOM > BIZONYSÁGOK

Angela hideg verítékben ébredt. A rémálom annyira valóságosnak tűnt, annyira élénknek, kézzelfoghatónak. Egy furcsa lény - egy félig állat és félig ember - erőszakosan vele aludt. De ez nem csupán egy álom volt. A szellem, ami beszennyezte az éjszakai utazását, gonoszul rátette a csápjait a mindennapi életére is, a fájdalom, visszaesés és küszködés nyomát hagyva maga után.

"Oly sok éven át és annyi helyen kerestem a megoldást" - magyarázta a perui származású, Franciaországban élő hölgy. "De bármikor beléptem egy gyülekezetbe szabadulásért, hallottam, amint a gonosz szellem kinevetett és gúnyolt engem." A szellemi férj gyakran 'injektálta' őt az álmaiban. Amint a gonosz támadások még intenzívebbek lettek, akképpen az ő szabadság iránti keresése. Így, amikor Angela Liontop megtudta, hogy TB Joshua Próféta elküldte az evangelistáit Párizsba, Franciaországba az Új Morning Waterrel, a remény szökött belé.

"Amikor az evangelisták elkezdtek szolgálni az Új Morning Waterrel, valami egyszerűen felrobbant bennem" - magyarázta. Noha érthető szavak nem jöttek ki belőle, Angela hallotta, hogy a szellem azt üvöltözte benne, hogy "halál", mielőtt minden démoni zaj békébe fulladt. "A szabadulásom után úgy aludtam, mint egy kisbaba" - tanúsította. Az Új Morning Wateren keresztül Angela végül elvált a 'szellemi férjtől', amitől gyerekkorától szenvedett!




MÉZESHÉT A SZABADULÁS UTÁN! - PÁRIZSI NEW MORNING WATER ALKALOM > BIZONYSÁGOK

Szerelem, házasság, mézeshét - aztán káosz. Három év a házasságban és az unió rázkódott. Caroline Moser Németországból, a depresszióval szenvedett gyermekkorától fogva. Azokkal a sötét érzelmekkel együtt jöttek a folyamatos rémálmok, amint kígyók és kutyák üldözték könyörtelenül. Felébredve a férje arcát látta a támadója arcának és a veszekedés következett. A napjaik kiabálással és az éjszakáik sírással teltek meg, amint Caroline asszony hétköznapjait turbulencia rázta. A válásra vonatkozó elejtett megjegyzések hosszas gondolatokba fordultak. De realizálva, hogy a felesége valami olyan hatása alatt volt, amit nem tudott kontrollálni, Mr Mayowa Adenisove kitartott.

Nézvén az Emmanuel TV-t egy nap, meglátta a Párizsi New Morning Water Alkalom bejelentését és azonnal szólt a feleségének, hogy el kellene menniük szabadságra Franciaországba. Mielőtt észbe kapott volna, Caroline a New Morning Water alkalmon ült. Amint a TB Joshua Próféta által küldött evangelisták szolgáltak az Új Morning Waterrel, az Isten erejének egy spray-fúvása megérintette Mrs Caroline-t és a benne lévő gonosz szellem fel lett fedve és ki lett zavarva. Jézus nevében szabadnak lett nyilvánítva és egy új élet és házasság lett létrehozva.

Visszatérvén a következő napon, a férjével az oldalán, boldogan fejezte ki az örömöt és szabadságot, amit megkapott. Többé nem tapasztalt rémálmokat, vagy vigasztalhatatlan szomorúságot, a napja és éjszakája megtelt Isten Igéjével és Szellemével. Bizonyságot tett arról, hogy a szabadulása után azonnal, amint ránézett a férjére, azt a férfit látta, akibe beleszeretett és a házasság öröme visszatért. A férje szintén hálát adott Istennek, hogy megadta neki az erőt, hogy kitartson és a kegyelmet, hogy elhozza a feleségét szabadításra.


TÖBBÉ NEM ESZKÖZ AZ ÖRDÖG KEZÉBEN!!! - PÁRIZSI NEW MORNING WATER ALKALOM > BIZONYSÁGOK

El lett adva áldozatul az ördögnek az anyja méhében. Még mielőtt megszületett volna, Carina már a sötétség "tulajdonában" volt. A rituálék melyek a születését kísérték, az elkövetkező diabolikus élet puszta jelei voltak.  Több, mint három évtizeden keresztül, a fiatal hölgy Francia Guiana-ról, egy zálog volt sátán kezeiben. Mindaddig, amíg nem találkozott egy felsőbb hatalommal...

Spiritiszták a születését egy rituális áldozati alkalomként használták - a bálványimádó szülei követelésére. Egy lejtő kezdődött ettől a ponttól kezdve Carina Florent számára. Ahogy nőtt fel, elkezdett belemerülni minden elképzelhető démonikus tevékenységbe. A paráználkodás, a túlzott részegeskedés és a kábítószer-kísérletek hamarosan kikövezték az utat a sötétség mélyebb szintjeire. Ahogy a kielégíthetetlen vágy rosszabbodott, a férfiak iránti vágya a nők irányába sodródott. - "Nem tudom összeszámolni mindazt a gonoszt, amikre sátán használt, hogy megtegyek" - vallotta meg Carina.

Elérkezett az idő a New Morning Water szolgálatára és a szelíd-tekintetű Carina a sor egyik végén állt, csendben imádkozva. Hirtelen, amint a NEw Morning Water megérintette az arcát, az egész pokol elszabadult! A démoni szellem erőszakosan megnyilvánult, felsorolva a diabolikus pusztításokat, amikkel sújtotta őt. Egy hosszadalmas találkozás után, a démon meghajolt és Carina szabaddá lett téve Jézus nevének dicsőségére. Azon az éjjelen békésen aludt - bármiféle éjszakai támadások nélkül - életében először! Köszönet Jézus Krisztus!



2018. január 18., csütörtök

EGY TRANSZVESZTITA TRANSZFORMÁCIÓJA: Hagyj Abba Mindent És EZT NÉZD!!!

Tehát azt hiszed, hogy már mindent láttál, mi? Gondold újra! Készülj fel megnézni egy transzvesztita hihetetlen átalakulását - mind szellemileg és fizikailag is!

Ez itt Mario Aníbal Giménez Ruiz-nak, egy paraguay-i fiatalembernek a való-élet bizonysága, aki férfinak született, de szinte az egész életét nőként élte. A teste fel volt töltve női hormonokkal a szilikon mell-implantátum operáció mellett, és Mario úgy tűnt, hogy elégedett az életstílusával, és még össze is házasodott hivatalosan egy férfival Argentínában.

Tehát mi a csuda idézett elő egy annyira drasztikus, dramatikus megfordulást?
A válasz egyszerű - szabadítás Jézus Krisztus nevében! Ezt követően az Emmanuel TV csapata támogatta Mario-t abban, hogy egy új életet kezdjen, még egy műtétet is szponzorálva, hogy helyre legyen állítva az eredeti állapotába, amelyben Isten teremtette őt.

Itt a története...

"Isten gyűlöli a bűnt, nem a bűnösöket. Ezért a bűnt kellene gyűlölnünk és nem a bűnöst, mert a bűnösök megváltozhatnak és megszabadulhatnak. A cselekedetet kellene gyűlölnünk, nem az embereket, mert a mi csatánk nem test és vér ellen van, hanem a szellemi lények ellen, amik ilyen cselekedeteket okoznak."
- T.B. Joshua





TB Joshua ELSŐ PRÉDIKÁCIÓJA 2018-ban!!!

Az év első vasárnapi alkalmán, T.B. Joshua egy ütős prédikációt adott a SCOAN-ban, a hitnek - az imádságban való elengedhetetlen fontosságáról.
A címe, "Hol A Te Hited". Hisszük, hogy ez a rövid üzenet nagymértékben meg fogja erősíteni a szellemi életed és pozíciódat, hogy élvezd Isten irgalmát és kedvezését végig 2018-ban.
"Valaki lehet az imádság egy embere, de lehet, hogy nem egy hit-ember." - TB Joshua

ÚJ MORNING WATER: Speciális Találkozók EURÓPÁBAN!!!

Isten kibocsátotta az Új Morning Water-t és a legelső emberek, akik megkapják ezt a hatalmas áldást, az Emmanuel TV partnerei világszerte! Legyél tanúja annak, hogy Isten kenete miképp szállt le, amint a Dél-Afrikában lévő partnereink épphogy csak megérintették ennek a felkent darabnak a dobozát.

Jelenleg két külön találkozó lett beütemezve, amelyek Európában, az Emmanuel TV Partnerei számára lesznek tartva és mindenki számára, akiket Isten elhívott arra, hogy csatlakozzon hozzánk az életetek, a nemzetek és a világ megváltoztatásának küldetésébe:

ANGLIAI ALKALOM
DÁTUM: 2018. Január 27. Szombat
IDŐ: 14:00
HELYSZÍN: A New Bingley Hall, 1 Hockey Circus, Birmingham, B18 5PP

Ha a Birminghami alkalmon szeretnél részt venni - töltsd ki ezt a kérdőívet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfLm1SAvbBMeDCO6NAjrHKiEbjJZh71VgtwHBioZ5oKuH2Juw/viewform

FRANCIAORSZÁGI ALKALOM
DÁTUM: 2018. Február 10. Szombat
IDŐ: 14:00
HELYSZÍN: Párizs - a pontos helyszín még meg lesz erősítve

Ha a Párizsi alkalmon szeretnél részt venni - töltsd ki ezt a kérdőívet:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfkr5CwhD9VN8uq9xCUlJoL_60CAYGp-iSa3EJjy3Ji9bwSxA/viewform

Itt tudsz feliratkozni Emmanuel TV partner-nek: https://emmanuel.tv/partnership/signup