2014. május 26., hétfő

Miért nem használ a halálbüntetés

Fantasztikus bizonyságok voltak ma is a SCOAN-ban. Többek között egy örmény származású, amúgy Hollandiában élő fiatalember tett bizonyságot, aki szintén 1 vagy 2 hete szabadult ott (láttam azt is élőben közvetítve) és ő benne a rablás szelleme volt a legfőbb megkötözöttség az egyebek mellett (mindtől megszabadult - cigi, pornográfia, stb), és elmondta, hogy a maffia tagja volt, és azért keresett szabadulást, mert már rettenetesen belefáradt abba, hogy azt csinálja.
Beszélt arról, hogy egész Európában raboltak benzinkutakat, stb, stb, stb.
No és elment ő több helyre is, mármint gyülekezetekbe, evangelizációs alkalmakra szabadulásért, de nem szabadult; még Benny Hinn alkalmán is volt többedmagával, de ugyanabban az állapotban jöttek el onnan, ahogyan érkeztek.
Aztán a youtubeon talált rá TB Joshuára, és látva a bizonyságokat, el akart jönni a SCOAN-ba, és el is jött aztán, és ugye megszabadult az ÚR dicsőségére.
  Nagyon boldog, és most már nincsenek rémálmai, soha életében ilyen jól nem aludt, mint a szabadulása óta. A cigi utáni vágya is elvágva. Azt mondta, hogy egy más ember lett belőle.
Jah, és még a végén elővett egy gyűrűt, hogy egy bandavezértől kapta, a szövetségük jeleként, és hogy ő ezt nem akarja - oda is adta TB Joshuának, aki mondta, hogy ez egy talizmán, és tényleg van gonosz ereje, és azt a célt szolgálta, hogy 'megvédje' a fiatalembert, hogy ne kapják el, amikor rabol. De most már nem lesz ereje ennek a gyűrűnek.

Amit még hozzáfűzött TB Joshua, hogy egy erő az, ami arra kényszerít embereket arra, hogy olyan dolgokat csináljanak, amit nem kellene, ami destruktív. Ezért nem használ a halálbüntetés, mert a testet megölik ugyan, de a gonosz szellemet nem, azt, ami gonosz dolgokra vitt valakit. Ha megölik a testet, a gonosz szellem kimegy abból és másba megy bele és folytatja azon keresztül. Viszont az ÚR Jézus által való szabadítás során egy folyamatos fogságba kerülnek a démonok. Erről amúgy szabadulások során démonok szoktak panaszkodni, hogy akik(emberekhez kapcsolódó démonok) ide jönnek a SCOAN-ba, azok többé nem tudnak visszatérni.

/Amikor ez a fiatalember az imasoron volt, nem volt kiírva a fő problémája, azt elhallgatta, TB Joshua próféta viszont kapott kijelentést az ÚRTÓL és mondta, hogy nem ezek a bajai, amiket oda íratott, hanem, hogy a rablás szelleme van benne. És ezt követően vallotta meg a fiatalember, hogy igen, rablásban, drogkereskedelemben volt benne./

2014. május 24., szombat

MI a 'TÖKÉLETES SZABADSÁG' ? - Prófétai Szavak

Május 23, 2014

Prófétai Szavak :

* CSAK egy mód van arra, hogy valaki belépjen [és megmaradjon benne] a tökéletes szabadság teljességébe, ami az övé Krisztusban, és ez, a tökéletes engedelmességre való folyamatos és szorgalmas törekvés.

'tökéletes engedelmesség' - keresni és megnyerni Isten akaratának egy kinyilatkoztatását, és AZTÁN, annak végrehajtása az elejétől a végéig a megvalósulásig [függetlenül attól, hogy mennyi ideig tarthat] kizárólag a Szent Szellem kenetében és erejében.

.... " Az Úr pedig a Szellem, és ahol az Úr Szelleme van, ott van szabadság. De mi mindnyájan fedetlen arccal, szemlélvén mint egy tükörben az Úrnak dicsőségét, átváltozván ugyanarra a képre dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrtól, a Szellemtől".... 2Kor 3:17-18 NASB

...."Mert mi Isten [saját] keze-munkája (Ő alkotása) vagyunk, újra alkotva Krisztus Jézusban, [újjászületett], hogy tehessük azokat a jó munkákat, amiket Isten eleve elrendelt (tervezett előzetesen) számunkra [rálépve az utakra, amiket Ő előre elkészített], hogy azokban járjunk [élve a jó életet, amelyet Ő előre meghatározott, és készen állított számunkra, hogy azt éljük] ".... Efézus 2:10 az Amplified fordítás

Isten gyermekei közül sokan a "gyorsított pályán" vannak a tökéletes szabadságra, ebben a legdicsőségesebb órában. Mi az a "tökéletes szabadság"? A tökéletes szabadság, az szabadság [a bennünk lakozó Szent Szellem akadálytalan felhatalmazása által ] elvégezni az Atya Akaratát [Ige] MINDEN dologban - azzal a céllal, hogy belépjenek és teljesítsék a drága sorsukat Krisztusban.

forrás -> http://jtlmin.com/

2014. május 22., csütörtök

A gonosz szellemeknek megvan a joga, hogy gondolatokat adjanak nekünk (2Korinthus 10:3-5); amint elfogadtuk a démonikus gondolataikat, azután megvan a joguk ahhoz, hogy behozzák a természetes világba azt, amik azok a szellemi világban. A gyűlölet démona azt fogja okozni, hogy a természetes személy gyűlölködő lesz. A fájdalom démona a fájdalmat valóságossá teszi a természetes világban.
Ez az oka annak, hogy le KELL vetnünk minden ELKÉPZELÉST és minden GONDOLATOT engedelmessé kell tegyünk Krisztusnak. Minden gondolattal TEDD meg, hogy engedelmeskedjen Isten Igéjének.
Egy démontól elfogadott gondolat, az a halál, destrukció, kudarc magjának az elfogadása.
Annak a keresése, amit Isten elvégzett és most tesz, az sátán gondolatainak az elutasítása; és ez az ördög és démonok megdorgálása.
- Mel Bond

ÖNKÉNTESEN sátán hatása alatt

Mi történik akkor, amikor az emberek vétkeznek? Az a tény, hogy ők ÖNKÉNTESEN jelentkeznek arra, hogy SÁTÁN HATÁSA ALATT LEGYENEK. Amikor ez történik, akkor sátán megvakítja a szemeiket, a megértésüket és süketté teszi a füleiket, hogy ez a személy ne tudja észlelni Isten jelenlét vagy hangját.
Tölts több időt a Levelek (Rómaitól-Júdásig) olvasásával, és az azt fogja okozni, hogy a szellemed érzékenyebb lesz a Szent Szellem jelenlétére és hangjára.
- Mel Bond

2014. május 10., szombat

Prófécia! - Május 9, 2014

+ Ezekben a napokban, a "szavak", amiket valaki beszél, [akár igaz eredetében, akár igaztalanságból eredő] elkezd meglenni egy "rendkívül felgyorsított módban!"

http://jtlmin.com/
"Ha azt mondod, hogy ELŐBB 'LÁTNOD' kell, mielőtt hinni tudsz Istenben/Istennek, akkor az ördög csapdájába estél."
- T.B. Joshua
A félelem és pánik segítik csak az ellenség működését. - T.B. Joshua

2014. május 4., vasárnap

A 'hívők' szellemi állapota kapcsán...

Azt azért általában minden hívő keresztény tudja, hogy az által, ha valaki pl. erkölcstelen videókat néz az interneten, az által megnyitja magát azon típusú démonoknak és azok leuralják az embert. Mert ez szellemi dolog. Az a típusú szellemiség ilyen videókon keresztül nagyon erőteljesen HAT az emberekre, leuralva őket.
Mégis, ennek tudatában....
sem igen hisz a legtöbb hívő abban, hogy ugyancsak az interneten, videón keresztül az ÚR Szelleme IS HATÁSSAL van azokra, akik nézik..., vagyis hogy pl. Isten egy valódi emberének, Isten akaratából, Isten Szellem által inspirált imája az interneten, videón keresztül ugyancsak NAGYON IS HAT, lévén, hogy ez is szellemi dolog.
Ezért is vallják meg a démonok, hogy gyűlölik az Emmanuel TV-t, és hogy ahol az megy, ott nem tudnak úgy működni, ahogy akarnak.
Nézzétek TB Joshua próféta nézőkért való imáit, nézzétek az Emmanuel TV-t, mert az a szellemiség, ami uralja, vagyis az ÚR Szelleme, igenis HAT az interneten, videókon keresztül is.
https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZAvLCN3qvqQk0W2OajN-yQ1

2014. május 3., szombat

TEREMJETEK HÁT MEGTÉRÉSHEZ ILLŐ GYÜMÖLCSÖKET. /Mt 3,8/
 
"KÍGYÓK FÉSZEKALJA! MIT GONDOLTOK MIKÖZBEN LESIKLOTOK IDE A FOLYÓHOZ? AZT HISZITEK, HOGY EGY KEVÉS VÍZ A KÍGYÓBŐRÖTÖKÖN BÁRMI KÜLÖNBSÉGET TESZ? AZ ÉLETETEK AZ, AMINEK MEG KELL VÁLTOZNIA, NEM A BŐRÖTÖK!" Mt. 3:7-8 (Message Biblia fordítás)

 
TEREMJETEK GYÜMÖLCSÖT, AMI MEGMUTATJA, HOGY MEGVÁLTOZOTT A SZÍVETEK ÉS AZ ÉLETETEK. Mt.3:8 (CommonEnglishBible)

 
HA VALÓBAN A BŰNEITEKTŐL ELFORDULTATOK ISTENHEZ, TEREMJETEK GYÜMÖLCSÖT, AMI BIZONYÍTANI FOGJA! Mt.3:8 (CompleteJewishBible)

 
TEGYETEK VALAMIT, HOGY MEGMUTASSÁTOK NEKEM, HOGY A SZÍVETEK MEGVÁLTOZOTT. Mt.3:8 (NewLifeVersion BibliaFordítás)

- mondta a fentieket Keresztelő János.

Vagy tegyetek jóvá egy fát és jó gyümölcsöt terem, vagy tegyetek rosszá egy fát, és rossz gyümölcsöt terem; mert gyümölcséről ismerhető meg a fa. /Mt 12,33/ (KJV Biblia ford.)

- mondta az ÚR Jézus.

LÉGY NYUGODT ÉS ELTÖKÉLT - T.B. Joshua Ministries

Valaha is érezted magad úgy, mintha egy szikla és egy kemény hely között lennél? Éreztél már úgy, mintha egy vihar közepén volnál és a hullámok és szelek el teljesen akartak uralkodni rajtad?

Az életben néha úgy tűnik, mintha a körülöttünk lévő világ a végére érne. Az olyan kritikus szituációkban, mint az ilyenek, ismerhető fel a hit egy embere, egy igazi Keresztény, egy valódi újonnan született. 

A hit minősége nem mérhető az Istenhez való hozzáállásunkkal akkor, amikor a dolgok jól mennek, hanem akkor, amikor kemény idők vannak, úgy értem, amikor úgy tűnik, hogy a sorsunk bizonytalanságban lóg. Jób 23:10 , "De Ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany."

Amikor bajok jönnek, maradj nyugodt és eltökélt. Még akkor is, ha megalázást kell elszenvedned, légy türelmes és várj az Úrra

Ne feledd, az arany tűz által van megpróbálva, és az emberi jellem a megaláztatás kemencéjében teszteltetik. Az aranyt nem értékelik addig, amíg nincs tesztelve(megpróbálva); ha az aranynak aranynak kell lennie, tűzön kell átmennie. 
Keresztényként, ha meg vagy alázva bármely bolond dolog által, maradj nyugodt és eltökélt. 
Amin ma keresztül mész, az lehet, hogy azért van, hogy megreformáljon téged egy jobb pozícióra Krisztusban, vagy, hogy előkészítsen egy magasabb szintre az életben.
Ezért, hagyd, hogy az elméd felemelkedjen és a fenti dolgokat keresse, hogy meg legyél vigasztalva a jelen bánatában, nehézségében, fájdalmában, visszaesésében és kudarcában.

A hit egy férfija vagy nője számára mindig van egy jövő, amikor a próbák jönnek. Ha Jézus a szívedben van, Ő örökre a szívedben marad. Tedd Őt a Barátoddá, Vigasztalóddá és Megváltóddá az életben.


Helyezd magadat Isten hatalmasan felkent embere Imájának hatása alá, aki Isten akaratából és Isten akarata szerint imádkozik a Nézőkért:
T.B. Joshua Próféta a Nézőkért Imádkozik - Magyar felirat
Meg van írva, hogy az Ó szövetségi írások a mi tanulságunkra lettek megírva (1Kor.10), és FIGYELMEZTET Pál Apostol, hogy ugyan anno azok, akik ittak a Szellemi Kősziklából, amely követte őket, és a Kőszikla a Krisztus volt, DE(!) azoknak többségét mégsem kedvelte az Isten, ezért elhullottak a pusztában.
Namármost, EZEK a dolgok pedig példákul lettek, FIGYELMEZTETVE MINKET(!!!), hogy mi ne adjuk a szívünket gonosz dolgokra, amiképp azok!
Bálványimádók se legyünk, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek pajzánkodni.
És ne vegyünk részt szexuális erkölcstelenségben (paráználkodásban), mint azok közül némelyek, AZZAL A KÖVETKEZMÉNNYEL(!), hogy EGY NAP ALATT 23,000-en HALTAK MEG.
És NE KÍSÉRTSÜK/TEGYÜK PRÓBÁRA KRISZTUST, amint közülük kísértették némelyek, ÉS ELPUSZTULTAK KÍGYÓK ÁLTAL.
És NE ZÚGOLÓDJUNK, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, ÉS ELPUSZTULTAK a pusztító angyal által.
MINDEZEK pedig PÉLDAKÉPPEN(!!!!) ESTEK RAJTUK; MEGÍRATTAK A MI TANULSÁGUNKRA(!!!!), akikhez az időknek vége elérkezett.

1KOR.10:6-10
Valaki egyszer azt mondta, hogy a Biblia az egyetlen könyv, ami garantálja, hogy a Szerzője mindig jelen van, amikor olvassák.

AMIKOR AZ EMBER HIÁNYÁBAN VAN ISTEN JELLEMÉNEK - TB Joshua Ministries

Az ember tehet sokat a külső önuralma által, de közben hiányzik belőle Isten jelleme az elhatározásában. Az ember mutathat nagy buzgalmat puszta meggyőződésből, de mikor az élet tüskéi és viszontagságai a fojtogató kezeikkel jönnek, úgy értem, amikor szembesül az élet zord valóságaival, az instabil buzgalma hamarosan ki lesz fojtva belőle.
Nem csupán változás kell, hanem képesnek lenni a megváltoztatásra.
Mondhatja valaki, hogy "Többet nem dohányzom; többet nem fogok hazudni", de ha a jellem nincs rendbe hozva, az ilyen személy nincs megmentve(nincs üdvössége) és ezért még mindig vissza tud menni a korábbi életmódjaihoz.

Az áttérés(átalakulás) az elme dolgairól szól. Az áttérés(megtérés) elmebeli egyetértést jelent. A megtérés és megszentelődés, az az elme megújítása, a lélek egy minőségi megváltozása.

Fel kell ismernünk, hogy az akaratunknak engedelmeskednie kell Isten akaratának, mielőtt az Ő átalakító ereje működhetne a szívünkben és az életünkben.
Isten, az Ő szuverén tervének egy részeként hozott minket hitre, kegyelem által. Ez az úgynevezett megszentelődés, amely nélkül senki sem láthatja meg Istent. Máté 05:08 azt mondja: "Áldottak a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent". A megszentelődés folyamata az, hogy meghalni a bűnnek egyre és egyre jobban, és élni az igazságnak egyre és egyre inkább. Készek kell legyünk arra , hogy félre tegyük a régi önmagunkat, és felvegyük az új életet Krisztus Jézusban.

Ima : Élő Isten Szelleme, ess rám újra. Gyere be a szívembe, és tégy késszé, hogy kövesselek Téged.

TB Joshua a nézőkért imádkozik itt: T.B. Joshua próféta a Nézőkért imádkozik - Magyar felirattal


2014. május 1., csütörtök

A MEGBOCSÁTÁSRÓL - Jerome Gilbert

SAJNÁLOM vagy BOCSÁNAT! - Két szó, amelyeknek nagy súlya van, amikor azok valóban szívből jönnek. Két szó, mely GYÓGYÍT és SEGÍT, ha elfogadásra kerülnek. Én MEGTANULTAM, hogy MEGBOCSÁSSAK magamnak azokért a dolgokért, amiket magamnak és másoknak tettem, azáltal, hogy valakinek LEZÁRÁST adtam! A LEZÁRÁS az egyik legjobb AJÁNDÉK, amit adhatsz másoknak és amit magadért tehetsz. Ne felejtsd el, hogy SOSE TEGYÉL TÖNKRE egy BOCSÁNATKÉRÉST egy MENTSÉGGEL! Vállald fel a FELELŐSSÉGET a saját TETTEIDÉRT.

Azt mondani, hogy 'MEGBOCSÁTOK neked, de nem fogom ELFELEJTENI", az annyit jelent, hogy "NEM BOCSÁTOK MEG NEKED". HA MEGBOCSÁTOTTAM neked, akkor NEM fogom AZT az ARCODBA vágni SOHA újra! HA megteszem, az azt jelenti, hogy rejtett BŰNÖM van, a keserűség, harag, rosszindulat és büszkeség bűnei!

Máté 18:21-22 "Akkor Péter odament hozzá és megkérdezte: 'URAM, milyen GYAKRAN kell, hogy MEGBOCSÁSSAK valakinek, aki vétkezett ellenem? Hétszer?' 'Nem, nem hétszer,' felelt JÉZUS, 'hanem hetvenszer hétszer!" - nincs határ, a megbocsátás HATÁRTALAN!

Amint az ÚR tanítja nekünk a napi imánkban - Máté 6:12 'És bocsásd meg a mi vétkeinket, AHOGY MEGBOCSÁTUNK az ellenünk vétkezőknek."

Máté 6:15 "Ha pedig NEM BOCSÁTJÁTOK MEG az embereknek az ő vétkeiket, Atyátok SEM BOCSÁTJA MEG A TI vétkeiteket." -Ha te NEM BOCSÁTASZ MEG másoknak, ISTEN NEM fog MEGBOCSÁTANI neked! Ha ISTEN NEM bocsát meg neked, akkor a szemeidet a POKOLBAN fogod felnyitni!

NE bonyolítsd a MEGBOCSÁTÁST! JÉZUS azt mondta: "Amikor megállsz imádkozva, bocsáss meg." Ez azt jelenti, hogy meg TUDUNK bocsátani. JÉZUS nem mondta volna, vagy nem kérne tőlünk valamit, amit nem tudunk megtenni. Mondani a szavakat: "Megbocsátok" az egy dolog, de megbocsátásban járni, az egy másik.

Sátán az elménk arénájában dolgozik, és folyamatosan hozni fogja nekünk a vádakat és a sértéseket és gondolatokat a mások ellenünk való HIBÁZÁSAIRÓL. ÁLLJ LE azzal, hogy ÁLDOZAT legyél és KEZDJ GYŐZEDELMES lenni!

ELFELEJTENI, az arról szól, hogy NEM vagy emlékeztetve mentálisan, hogy mit tett veled az illető, amikor látod azt a személyt. A viselkedésed NEM változik meg ha látod azokat a személyeket! NEM vágod az arcukba, amit tettek, különösen akkor nem, ha újra megbántanak...

A VALÓDI megbocsátás azt jelenti, hogy többé NEM emlékezel, nem hozod elő, vagy nem hozod elő a fájdalmat, haragot, keserűséget, vagy más negatív érzelmeket és viselkedéseket sem, amelyek a vétekhez kapcsolódnak és szabadon engedni a vétkest bármely/minden bűntudattól, jóvátételtől és a bosszútól: ami azt jelenti, hogy azt választjuk, hogy NEM tartjuk őket túszként, fogolyként, vagy eladósodottnak irányunkba, semmilyen módon.

Amikor képesek vagyunk meglátni azon személyeket, beszélgetni velük, és/vagy beszélni arról, amit tapasztaltunk egy pozitív módon, vagy hallani más emberektől a nevüket említeni, vagy róluk beszélni, ANÉLKÜL, hogy MEGINDULNÁNK, hogy bármilyen NEGATÍV módon reagáljunk, akkor van az, hogy már valóban megbocsátottunk!

Ami számít, az NEM a TÁMADÁS, hanem az, ahogyan REAGÁLSZ! REAGÁLJ SZERETETBEN! REAGÁLJ MEGBOCSÁTÁSBAN! REAGÁLJ úgy, ahogy a SZENT SZELLEM tartózkodik a SZÍVED BELSEJÉBEN!

Róm. 12:18 "Ha lehetséges, AMENNYIRE RAJTATOK MÚLIK, éljetek békességben MINDEN emberrel." - Minél több benned JÉZUS, annál jobban lehet békéd másokkal... És ha KEVESEBB benned JÉZUS, NEM fogsz MEGBOCSÁTANI!

Minél több benned JÉZUS, annál inkább lehet LEZÁRÁSOD! Ők lehet, hogy SOHA SEM FOGNAK BOCSÁNATOT KÉRNI, de mivel JÉZUS van a szívemben, hagyni tudom, hogy a HIBÁK, a VISSZAÉLÉSEK, a BÁNTÁSOK, a FÁJDALMAK, és a NEGATÍV ÉRZÉSEK menjenek!

Gyakran van, hogy MEGBOCSÁTUNK másoknak, de magunknak NEM! Az igazi MEGBOCSÁTÁS magaddal kezdődik!

ATYA ISTEN, bocsásd meg nekem, hogy nem úgy viselkedtem, mintha a Te Igéd lenne az Igazság. A cselekedeteim, gondolataim és az elégedetlenség képei megmutatták a valódi énemet és URAM segíts meg ma! ÚR JÉZUS adj nekem erőt minden nap, hogy szembe tudjak nézni új kihívásokkal, próbákkal, és új tapasztalásokkal úgy, hogy NE váljak frusztrálttá és bosszússá, hogy Te szerezz dicsőséget az életemben. Én minden nap, minél inkább olyan akarok lenni, mint Te URAM, ezért azt fogom mondani, hogy "ATYÁM, bocsáss meg nekik, mert NEM tudják, hogy mit tesznek!" JÉZUS nevében, Ámen.

Nekünk SZERETETBEN KELL járnunk HIT által! Lehet, hogy NEM látod magadat barátságosnak, kedvesnek, vagy szeretetteljesnek azon illető irányába, aki megbántott vagy csalódást okozott neked, de járj ebben FÜGGETLENÜL attól, hogy miképp érzel. Tedd az érzéseidet egy HAZUGGÁ! JÉZUS annyira nem ÉREZTE úgy, hogy menne a KERESZTRE, hogy Ő imádkozott a szituáció miatt 3-szor is, majd arra a következtetésre jutott, hogy NE az ÉN akaratom, hanem ISTEN akarata legyen meg. Nekünk ugyanezt a dolgot kell tennünk. NEM LEHETÜNK az ÉRZÉSEINK, ÉRZELMEINK által vezéreltek, hanem egy tudatos döntést kell hozzunk, hogy azt tesszük, amit a Szent Írások mondanak, hogy tegyünk, mindentől FÜGGETLENÜL, ami megmutatja, hogy újonnan születtél, mert meg tudsz BOCSÁTANI és tovább tudsz lépni.


 Jerome Gilbert és felesége Angela