2014. április 28., hétfő

Útmutató - Mel Bond

A depresszió, szorongás és félelem: szellemek, és nem Istentől vannak.
Ezeknek a szellemeknek azon hazugságok miatt van hatalmuk, amiket elhittünk magunkról és az életünkről. Jézus meghalt a lelkünk és életünk szabadságáért és gyógyulásáért és a béke egy életéért Isten jelenlétén keresztül.
Az Ő nevének és Igéjének erején keresztül van győzelmünk.
A szabadság az által kezdődik, hogy tudjuk azt, hogy Ő benne hatalmunk van a szellemek felett, amik próbálják leuralni a gondolati életünket.
Tudnunk kell, hogy az ellenség miképp dolgozik, hogy miképp különböztessük meg az Isten hangját az ellenség gondolataitól és azután, hogy miképp használjuk az Igét győzelmesen.

Hallgasd figyelmesen a Példabeszédek 4:50-22-t 'Én Fiam és Én Leányom, FIGYELMEZZ (olvasd, memorizáld) az Én IGÉIMET/SZAVAIMAT; hajtsd a füleidet az ÉN beszédeimre. Ne hagyd, hogy azok eltávozzanak a te szemeidtől; tartsd meg azokat a szíved közepében. Mert azok ÉLET (a héber azt mondja, élet úgy, ahogy Istennek van) azoknak, akik megtalálják (megszerzik, megragadják) azokat!!!!!!!!'
Ha te, vagy bárki más követni fogja ezt az útmutatót, és az életmódoddá TESZED; akkor egy, a képzeletedet felülmúló elégedettséggel, beteljesedéssel teli életed lesz, itt ebben a világban!
Isten jósága nem fog rád hullani - neked kell ELVENNI! "A Menny Királysága erőszakot szenved és az erőszakosok veszik el azt erővel." Máté 11:12

Ez az útmutató:

1. MINDEN NAP olvass a Levelekből (Rómaitól - Júdáséig) legalább fél órán át. Ha több életet szeretnél - olvass több IGÉT.
Ha meg kell szabadulj néhány rossz démontól - minimum 1 hónapig olvasd naponta legalább 2 órán keresztül.

Minden más hónapban olvasd Mátétól - Júdásig. És tedd ezt legalább 1-2 évig. Azután mindig olvasd naponta legalább félórán keresztül.

Megjegyzés: lehet, hogy nincs ellenálló erőd. A Jakab 4:7 azt mondja, VESSÉTEK ALÁ magatokat Istennek ELŐSZÖR, azután ELLENE tudtok állni az ördögnek és ő el fog rohanni gyötrelemben.
Ha nincs, vagy nagyon kevés az ISTENNEK IGÉJE benned, akkor nincs ellenálló erőd. Emiatt tud az ördög legyőzni téged olyan rettenetesen.
Tápláld a szellemedet ISTEN IGÉJÉVEL, mert az szellemi táplálék a szellemünk számára (Máté 4:4). Végül a szellemed le fogja győzni az elmédet, testedet és lelkedet.

2. MEMORIZÁLJ
legalább 1 új verset hetente, legalább 1 éven keresztül. Amint olvasod a Leveleket, találj olyan verseket, melyek felemelnek és tedd a memorizálandó verseid listájára.

3. ŐRIZD AZ ELMÉDET: tanuld meg nem megengedni, hogy BÁRMILYEN gondolat az elmédben maradjon, csak akkor ha POZITÍV és TELJES egyetértésben van Isten Igéjével. Ha te nem pozitív vagy, akkor valószínűleg ez egy gondolat sátántól és sátán összes gondolatai bombák, amelyek fel fognak robbanni és elpusztítanak/rombolnak valamit.

Óceánnyi Örök Feltétel nélküli Szeretet Jézusban,
Pásztor Mel Bond

A démonikus világról - Mel Bond

A démonikus világról - Mel Bond

A legtöbb ember nem érti annyira a démonikus birodalmat, mint amennyire az szükséges lenne. Háborúban vagyunk a démonikus világgal és leszünk is, amíg meg nem halunk, vagy el nem ragadtatunk.
Ez olyan, mint amikor egy személy TUDJA ha rá nézel, és ha érdeklődsz iránta, TUDJA abból, amiképp rá tekintesz. Nos, a szellemi világban, a démonok TUDJÁK, hogy mikor nézel rájuk a szellemi szemeiddel; fájdalmat, kényelmetlenséget keresve a testedben, keresve bármiféle rossz-akaratot. Amikor látják, hogy nézünk, keresünk, tudakozódunk/érdeklődünk felőlük, akkor ők AZONNAL jönnek, és azért jönnek, hogy megnyilvánuljanak a természeti világban az szerint, amik a szellemben. A fájdalom démonai fájdalomként fognak megnyilvánulni a természetes világban, ha keressük őket, jönni fognak.
Jézus mondta a Máté 7:7-ben ....keressetek (tudakozzatok, érdeklődjetek) és találni fogtok! Ez igaz a démonikus és az Isteni birodalomban is. Keress, tudakolj/érdeklődj, keress megkönnyebbülést, győzelmet és ez lesz neked, ez az, amit megkapsz.

A pokol démonai nem tudják az elménket olvasni, de figyelik a tetteinket és az arckifejezésünket és a fizikai cselekedeteinket, hogy meglássák, hogy azok vereséggel vannak-e összhangban. Ha az elménkbe injektált démonikus gondolatok szerinti kifejezéseink vannak, az erőt ad sátánnak és démonainak, hogy beleerőltessék a rosszakaratukat a természetes életünkbe.

A gonosz szellemeknek megvan a joguk, hogy gondolatokat adjanak nekünk (2Korinthus 10:3-5); és amint elfogadtuk a démonikus gondolataikat: megvan a joguk ahhoz, hogy behozzák a természetes világba azt, amik ők a szellemi világban. A gyűlölet démona azt fogja okozni, hogy a természetes személy gyűlölködő legyen. Egy fájdalom démona azt fogja okozni, hogy a fájdalom valóságos legyen a természetes világban.
Ez az oka annak, hogy le KELL vetnünk minden KÉPZELGÉST és minden GONDOLATOT a Krisztusnak való engedelmességbe kell hozni. ÉRD EL, hogy minden gondolat engedelmeskedjen Isten Igéjének.

2014. április 15., kedd

Prófécia az Abujai Bomba Robbantásról - T.B. Joshua

/Nagyobb mérethez kattints a videó jobb-alsó sarkában lévő XouTube ikonra, vagy teljes képernyős módhoz a négyszög alakú ikonra/

Az 1 napja megtörtént robbantásról egy cikk itt:
http://hu.euronews.com/2014/04/14/terrortamadas-nigeriaban/

Oszd meg másokkal is mindazt, ami épít, áldásos számodra.

2014. április 14., hétfő

MOZDÍTSD EL A HEGYET! - Wise Man Harry - magyar feliratos videó

Nagyobb mérethez kattints a videó ablak jobb sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a teljes képernyős módhoz a legszélső, négyzet alakú ikonra.

T.B. Joshua próféta egyik tanítványától, az immár évek óta a SCOAN-ban Wise Man-ként szolgáló Wise Man Harry által elhangzott áldásos üzenet. Wise Man Harry Görögországban nőtt fel, és amikor évekkel ezelőtt kiment és kint is maradt a SCOAN-ban T.B. Joshua mellett, az ÚR hatalmasan átformálta és felkente, hogy ördögöket űzzön, betegeket gyógyítson és hirdesse az Isten Igéjét. És teszi is az Isten dicsőségére! Legyen a TE áldásodra is ez az üzenet, Jézus nevében!

További magyar feliratos videók T.B. Joshua szolgálatából itt:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZDykAN0Div7D-AlgyX06hZW
T.B. Joshua a NÉZŐKÉRT imádkozik itt:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZAvLCN3qvqQk0W2OajN-yQ1

Ne felejtsd el megosztani másokkal is mindazt, ami számodra építő, áldásos üzenet!

2014. április 12., szombat

Hogyan lesz a hit-ből szellemi erő?
János 6:63 "A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket Én szólok néktek, szellem és Élet."
Ha Isten Igéje Szellem és Élet, akkor a bibliai hit szellem és élet.
Ha Isten Igéje Szellem, akkor képes felserkenteni minket, meg van a képessége, hogy kifejlessze a szívünkben a szellemi erőt, amit hit-nek hívnak.

Ha figyelembe veszed Isten Igéjét(Szavát), a hited spontán fog növekedni.
Minél többet gondolsz arra, amit olvasol (a Bibliában), annál ismerősebb lesz számodra az Ő hangja.

A hit az egy bizalom, ami abból a tényből támad, hogy a másik fél őszinte, megbízható, lehet rá számítani és stabil, szilár, állandó.

Csakis Isten az, aki őszinte, bizalomra méltó és megbízható.

A hit az, hogy rábízod magadat és a dolgaidat valaki másra, aki eszesebb, okosabb, bölcsebb, erősebb, mint te.
És Jézus Az, aki eszesebb, mint én, bölcsebb, erősebb, okosabb, mint én.

Sose kérdezd magadtól: "Van hitem?" "Elég hitem van?"
Ne.
Mert nem te vagy a hit alapja.
Amikor realizálod, hogy Isten megbízható, a hit jön.
Isten megbízható.
Emlékezz vissza, hogy Isten miképp mentett meg, mentette meg az életedet a múltban, és látni fogod, hogy Isten megbízható és a hited spontán fog növekedni.

Nem elég hitre, hanem egy HATALMAS ISTENRE van szükséged.

Amikor a szellemed szabad, érzékeny Isten Szellemére.

- T.B. Joshua prófétától részletek a MAI, élőben közvetített alkalomról, a SCOAN-ban.

GYÓGYULÁS VAN ISTEN IGÉJÉBEN - TB Joshua Ministries

A mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus azt mondja a Máté 11:28-ban, "Jöjjetek Én hozzám mindnyájan, akik küszködtök és meg vagytok terhelve, És én pihenést adok nektek . "

Kik azok az emberek, akikhez Jézus Krisztus beszél? A mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus azoknak beszél, akik megtalálják a szavát és figyelnek arra. Isten Igéje Szellem és élet. Valóban, Isten Igéi élet azoknak, akik megtalálják azokat, és egészség a húsuknak. Más szavakkal, Isten Igéje azt mondja: "Egészség minden húsnak(testnek)." Kinek a húsa(teste)? Azoknak a húsa(teste), akik megtalálják és figyelmeznek Isten Igéjére. Ne feledd, hogy az Igének a cselekvője az, aki Istentől kap dolgokat. Az Igén való cselekvés teszi Jézus Krisztust életbevágóan valóságossá a hívő számára . Ezért, ha cselekszed az Igét, éled az Igét és értelemszerűen bízol az Igében, akkor határozottan jogosult vagy az Ő Golgotán történt halálának és hatalomban történt feltámadásának hasznaira.

Ima: A lelkem Te rád vár, oh Uram; a Te Igédben van az én gyógyulásom, szabadításom, üdvösségem és Istennek minden áldása, Jézus nevében.

TOVÁBBI BIBLIA OLVASÁS:
János 6:63
János 15:3
János 1:1-5


Ő ÚJJÁ TUD ÉPÍTENI TÉGED ISMÉT - T.B. Joshua Ministries

Jeremiás 31:3-4 : " ... Örökkévaló szeretettel szerettelek téged; Én vontalak téged kifogyhatatlan kedvességgel. Fel foglak építeni újra és te újjáépített leszel... "

Az életed nyomorúságos állapotban van? Minden széthullott? Jézus Krisztus megint újjá tud építeni téged. A legnagyobb szeretet, amit Jézus adott nekünk az, hogy megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Az újjáépítésed a figyelmedet igényli.
A János 5:5-14-ben volt egy ember, aki rokkant volt 38 éven keresztül. Jézus Krisztus odajött hozzá és azt mondta: "Akarsz-e éppé lenni? " Más szavakkal, akarod, hogy újjáépülj? Akarsz továbbra is ebben a siralmas állapotban maradni, vagy újjá akarsz épülni és szolgálni az élő Istent?
Jézus tudta, hogy a férfi egy szabad morális akarattal rendelkező személy, aki azt mondhatja, hogy "Igen" vagy "Nem", és ez volt az oka annak, hogy feltette ezt a kérdést. A rokkanttól a figyelme volt igényelve ahhoz, hogy újra legyen építve. Azt követően, hogy a figyelmét Jézus Krisztusnak adta, úgy, mint valaki olyan, aki kapni akar Tőle, Jézus Krisztus megszondázta az elméjét és látott hajlandóságot a változásra, és azt mondta neki: "Kelj fel! Vedd fel a matracod és járj. " A férfi azonnal felvette a matracát és elkezdte csinálni azt, amit nem volt képes megtenni több mint 38 éven keresztül. Ő újjáépített lett.
Később, Jézus a templomnál találta őt és azt mondta neki: "Látod, újra jól vagy. Hagyd abba a vétkezést, vagy valami még rosszabb történhet veled." A 'Többé ne vétkezz' azt jelenti, hogy az ember kellett, hogy hibázzon, rossz döntéseket hozzon és rossz választásokat tegyen az életével, ami előidézte a 38 évnyi kínos helyzetét, de Jézus Krisztus megadta neki a lehetőséget, hogy kijavítsa a hibáit, és mert ő Istennek adta a figyelmét, meg lett neki bocsátva, újjá lett építve, és újra kezdhette.

Nem számít, hogy a helyzeted mennyire elrontottnak tűnik, nem számít mennyire van lerombolva az életed, amikor a figyelmedet Jézus Krisztusnak adod, az élet szerzőjének, Ő újjá fog építeni téged és a romhalmazodat egy üzenetté fogja változtatni, az állapotodat egy bizonysággá és te dicsérni fogod az élő Istent.

Ima: Ó Uram, örökkévaló szeretettel szerettél engem, kifogyhatatlan kedvességgel vontál engem; építs fel engem újra és én újjáépült leszek, Jézus nevében.
Isten fenyítése inkább biztasson téged, hogy szeret téged eléggé az Isten ahhoz, hogy korrigáljon téged.
A Keresztények számára minden kihívásuk egy korrekció Istentől.
Ezért adjunk hálát Neki mindenkor.
- T.B. Joshua
"Ha Isten nem ígért meg semmit, miképp tudhatnánk meg, hogy Ő hűséges? Ígérnie kell valamit, mielőtt az Ő hűségéről beszélhetnénk. Isten ígéretei az Isten Igéjében vannak. Isten ígéretei nélkül, a hitünk nem valódi hit." - T.B. Joshua

A VILÁG KIHÍVÁSA - TB Joshua Ministries

János 6:35, "És Jézus azt mondta nekik: " Én vagyok az élet kenyere. Az, aki Én hozzám jön, nem éhezik meg soha, és az, aki hisz Én bennem, nem szomjazik meg soha."

Jézus Krisztus nem egy remete volt; Ő nem rejtette el magát egy palotában. Jézus ott járt, ahol az emberek jártak, és érezte, amit az emberek éreztek. Ő elérhető volt, és még ma is elérhető. Jézus nyilvánvalóan a megvallásának fényében járt; Ő az volt, amit megvallott, és így minden Keresztény katona számára lefektette a követendő haditervet. Nekünk a megvallásunk fényében kell járnunk. A megvallásunk az, ami kihívja a világot és okozza azt, hogy belemerészkedjenek a hitéletbe.
Ez nem arról szól, hogy a levegőt megtöltjük üres szavakkal, amelyek megütik a fület, de nem ütik meg a lelkiismeretet. Ez nem arról szól, hogy a szánkkal olyat beszélünk, amit a szívünkben nem hiszünk. A szavainknak teljes egyetértésben kell lenniük a szívünkkel.
Góliát nem vallott meg vereséget, de a vereség birodalmában találta magát. Ez megmutatja, hogy az ő megvallása nem volt harmóniában a hitével. Ez a helyzet azokkal, akik olyat vallanak meg, amit nem hisznek el a szívükben. Az ilyen üres szavak emberek tetszésére lehet ugyan, de Istent nem érik el.
Ne üres beszédekkel töltsük meg a levegőt, hanem keressük Isten kegyelmét, mert a Szent Szellem nélkül senki sem tudja szólni azokat a szavakat, melyek felépítenek.

OKKAL VAN A KERESZTÉNYEKNEK NEHÉZ IDŐSZAKAIK - TB Joshua Ministries

Keresztényként, Isten megengedi számunkra, hogy meg legyünk kísértve, azért, hogy többet tudjunk imádkozni, közelebb kerülhessünk Ő hozzá minél jobban. A kísértés során, Ő megígéri, hogy átvisz minket (1Korinthus 10:13). Ezért ne nyugtalankodj a holnap miatt, mert Isten kész arra, hogy betöltse a szükségeidet a megfelelő időben.
Amikor szegény vagy és szorongva az áldás szükségében vagy, nem fogsz törődni a forrásával; hogy az Istentől jön, vagy sátántól, át fogod venni.
Emlékezz, ha sátán ad neked valamit a jobb kezével, ami látszólagos békét ad számodra, a bal kezével el fog venni tőled valamit, amin az életed függ.

Amikor te beleteszed Isten kezeibe a bajaidat, Ő bele fogja tenni a szívedbe az Ő békéjét. Ezért túl korai morogni vagy panaszkodni a jelenlegi szituációd miatt, anélkül, hogy megkérdeznéd Istent; anélkül, hogy rájönnél az okára annak a kemény időszaknak, vagy szituációnak.

Ima: Úr Jézus Krisztus, engedd, hogy a te irgalmad és szívességed továbbra is beszéljenek értem, Jézus nevében, ámen.

TOVÁBBI BIBLIA OLVASÁS:
- Filippiek 1:19-30
- 2Korinthus 1:8-14
- Galaták 6:1-15