2016. augusztus 21., vasárnap

T.B. Joshuát IZRAELBEN is elismerik!

T. B. JOSHUA PRÓFÉTA LÁTOGATÁSA IZRAELBE & GÖRÖGORSZÁGBA

Az Ecuadorban történt legutóbbi földrengés után Prophet.T.B. Joshua és az Emmanuel TV Partnerek kinyúltak azáltal, hogy béreltek egy teherszállító repülőgépet, amely 20 tonna gyorssegélyt szállított a pusztító földrengés által érintett szorongatott területekre. Az azonnali segélyen kívül egy iskola újjáépítése és más építkezések zajlanak. Egy, az ENSZ által elismert izraeli mentési és helyreállítási szervezet, a ZAKA felfigyelt erre és a számos más, T.B. Joshua Próféta és az Emmanuel TV Csapata által elvégzett jótékony cselekedetre.

A ZAKA elnöke, Rabbi Yehuda Meshi Zahav eljött a SCOAN-ba a múlt héten és elkísérte T.B. Joshua prófétát Izraelbe, hogy kitüntesse őt és az erőfeszítéseit és azért is, hogy invitálja őt arra, hogy partnere legyen Isten munkájának előre-vitelében Izrael nemzetében.

Látogatása során, T.B. Joshua próféta találkozókat tartott számos kormányzati tisztviselővel, köztük Betlehem polgármesterével is - Mrs. Vera Babounnal, Mr. Ayoob Kara-val, az Izraeli Kormány Regionális Együttműködés miniszter-helyettesével és csapatával, Ran Ichay nagykövettel - Netanyahu miniszterelnök vezérigazgató-helyettesével, és Mr. Rafi Eitannal - a korábbi Moszad Hírszerző Tiszttel, aki otthonában látta vendégül a Prófétát.

Az Izraelbe tett látogatása után, T.B Joshua próféta megállt Görögországban, ahol meglátogatta a Bibliai helyeket, köztük Filippi városát, ahol Pál és Silás be volt börtönözve és aztán ki lettek engedve, miután dicséretet énekeltek Istennek, miközben még láncokban voltak. Igénybe vett pár pillanatot arra is, hogy a nézőkért imádkozzon ezen a szent helyen. Való igaz, azoknak, akinek az életük Krisztusra irányul, a legjobb még mindig ezután jön.






DÉMON-FÉRJ EGY HÖLGYBEN??! - T.B. Joshua próféta szolgálata

Sok szempontból tanulságos videó:
A gyülekezeti alkalmon való nyugodt üldögélésből, ez a nigériai-amerikai hölgy átment egy erőszakos, gyűlölettel-teli szónoklásba! Mi lehet ennek az oka? T. B. Joshua imájára, a férfi démon, ami a hölgyben bujkált, durván bemutatta magát!
A hölgy reakciója, miután megszabadult ettől a "szellemi férjtől", egy kinyilatkoztatás önmagában. Való igaz, mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem szellemi-lények ellen, amik miatt emberek elveszítik az uralmukat és elkövetnek mindenféle szégyenletes tettet.
A hölgy esete egyébként nem ritka, sajnos sokkal gyakoribb, mint képzelnénk!

A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!

 

2016. augusztus 3., szerda

Bővített, Új verzió - Sátán Balkeze (is) Kikapott - videó

ÚJRATÖLTVE! - A csatolt videó egy BŐVÍTETT és JOBB MINŐSÉGŰ változata a korábbinak. Ebben nem csak a fiatalember szabadítása, hanem a családtagjainak a szabadítása is látható, hallható. Feltétlen érdemes végig megnézni, mert van mit tanulni az elhangzottakból!


A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!


2016. július 26., kedd

EGY TANÁCS T.B. JOSHUÁ-TÓL (NEM CSAK SZOLGÁLÓKNAK)


T.B. Joshua próféta az elmúlt pénteken és szombaton Dél-Koreában, Söulban, a Sky-Dome Stadionban szolgált.
(Csak oda megy és akkor, ahová és amikor Isten küldi - függetlenül attól, hogy mennyi helyre hívják rendszeresen a világban.)



 EZT IS TANÁCSOLTA:

Senki sem tud szívből pénzt adni a gyógyulása vagy Isten áldása előtt.

 Bármi, ami nem szívből van adva, az bűn.

Ha adsz valamit nekem és az nem a szívedből van, az nem fog megáldani engem. Használni fogom, de nem fogja megáldani az életemet.
Ha a szívedből adsz, használni fogom és meg fog áldani engem és a jövőmet.

Nem lenne szabad pénzt adni Isten áldásaiért. Ha megszabadítalak és te szabad vagy, bármit adsz ezután, az a szívedből fog jönni és meg fogja áldani az életemet most és mindörökké.

Mikor itt az ideje az ébredésnek, Isten maga fog embereket támasztani a támogatásra. Istennek megvan a módja arra, hogy az emberek szívéhez beszéljen.

Ma itt vagyok. Csak egy üzenetet küldtem szét, hogy Dél-Koreába mennék. Emberek elkezdtek támogatni kérés nélkül.
Ugyanígy, amint tudatod az emberekkel, hogy hova akarja Isten, hogy menj, Isten emberei fel fognak kelni, Isten felemel embereket, hogy bőségben támogassanak téged.

A gyógyulás, szabadulás és Isten minden áldása hátráltatva van attól a módtól, ahogy a pénzkérdést kezeljük. Ezért látjátok, hogy az ébredés tüze lemegy.

Amikor ingyen adunk, ahogy mi is ingyen kaptunk Isten által, Isten fogja felkelteni az Ő népét, hogy megáldjanak téged bőségben. Mikor itt az ideje az ébredésnek, ideje az áldozatnak.

Mindig jó odaáldozni a legjobbadat, mielőtt kapnál. Az áldozat munkát, erőlködést jelent, jutalom nélkül. Mikor a jutalom eljön, olyan módon fog jönni, hogy az örökre meg fogja áldani a karriered, a jövődet. Ez az üzenetem és továbbra is prédikálni fogom bárhová is megyek. Isten áldjon titeket.


2016. július 20., szerda

Engedd, Hogy Isten Beszéljen Hozzád - T.B. Joshua próféta 2016.06.26.


A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!



Mitől lehet FAL közted és Isten között? Mikor kaphatod meg azt, amit évek óta keresel? Mindezekre is kitér ebben az üzenetében Isten embere. Legyen áldásodra Jézus nevében.


További magyar feliratos videók TB Joshua próféta szolgálatából itt: http://youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

TB Joshua Próféta oldalai (angol nyelvűek):
http://emmanuel.tv
http://facebook.com/tbjministries (A Facebookon minden más oldal: CSALÓKÉ!)
http://scoan.org
http://youtube.com/user/scoanvideos

2016. július 9., szombat

ÁTTÖRÉS, AMI ELFELEDTETI A MÚLT FÁJDALMÁT - T.B. Joshua A Nézőkért Imádkozik

Szerintem ezt ne hagyd ki!
Múlt vasárnap erre az üzenetre és imára is inspirálta Isten Szelleme T.B. Joshua prófétát:

A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!

 

További magyar feliratos videók T.B.Joshua próféta szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna/videos

T.B. JOSHUA PRÓFÉTA internetes oldalai:
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries (az összes többi Facebook-os oldal HAMIS)
https://www.youtube.com/user/scoanvideos 


MINDEN MEGKÖTÖZÖTT LÉLEK KAPJON SZABADSÁGOT! - T.B. Joshua A Nézőkért Imádkozik

Nem mindenkinek ugyanazokat a szellemi ajándékokat adja a Szent Szellem. Ahogy ez meg is van írva. Ezt el kell fogadni. És élni az ÚR adta lehetőséggel, mikor az Ő -adott dologra- felkent szolgái szolgálnak felénk.

Az ÚR inspirálta T.B. Joshuát, hogy imádkozzon a nézőkért az elmúlt vasárnap is.

Ha nem egy HIV/AIDS-es betegségben szenvedőt IS(!) az ÚR meggyógyított T.B. Joshua imáján keresztül - így, képernyőn keresztül is, és nem csak számtalanszor kaptak látásokat emberek így vagy úgy, hogy mekkora rombolást okoz az ő imája az ellenség birodalmában,
hanem ezt sok-sok-ezer ember meg is tapasztalta az életében eddig is,
akkor HADD OKOZZON T.B. JOSHUA PRÓFÉTA IMÁJA ROMBOLÁST A TÉGED ELNYOMÓ, LEURALÓ, MEGKÖTÖZŐ, KORLÁTOZÓ, GYÖTRŐ DÉMONOK TÁBORÁBAN, MUNKÁJÁBAN IS, JÉZUS HATALMAS NEVÉBEN!

A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!

További magyar feliratos videók T.B.Joshua próféta szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna/videos

T.B. JOSHUA PRÓFÉTA internetes oldalai:
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries (az összes többi Facebook-os oldal HAMIS)
https://www.youtube.com/user/scoanvideos 

 

2016. június 26., vasárnap

Egy EX-FÉRFI-PROSTITUÁLT szabadulása a SCOAN-ban Isten kegyelméből

Ismét egy tanulságos bizonyság! Ez a fiatalember múlt héten szabadult a SCOAN-ban, ma tett bizonyságot.

"A FÉRFI-PROSTITÚCIÓ EGY SZOKÁSOS ÜZLET VOLT SZÁMOMRA"

Jonathan egy olyan életmód csapdájába esett, amitől irtózott, de lehetetlennek találta azt elhagyni. Az egész akkor kezdődött, mikor fiatal, tizenéves fiúként elment egy folyóba úszni. Aznap éjjel, mikor aludt, álmodott és látta magát úszni a folyóban és szexelni más férfiakkal.
A tudtán kívül, a folyóban úszás ártatlan tette ahhoz vezetett, hogy egy gonosz szellem megszállta és beavatta őt a férfi-prostitúcióba.
Éjjelente, mikor a gonosz szellem jött, arra volt kényszerítve, hogy menjen a toalettre önkielégítést végezni.

A gonosz szellem adott neki vonzalmat a férfitársai irányába és ő elutazott Nigéria különböző részeibe is, hogy találkozzon férfiakkal prostitúció végett. Különféle hotelekbe ment, mint férfi prostituált, hogy férfiakkal találkozzon.

Az internetet használta arra, hogy különböző oldalakra regisztráljon, úgy mint Facebook és egyéb oldalakra, hogy chateljen férfiakkal és kapcsolatba kerüljön azokkal, akikkel később fizikailag is találkozott.

A férfiak többsége, akik patronálták őt, azok idősebb, házas férfiak voltak, illetve a saját korcsoportjából valók is.
A gonosz szellem, ami uralta őt, beavatta ezeket a férfiakat az ő gonosz cselekedetébe és pénzt csinált a prostitúció-üzletből, amibe beleinvesztált. Elkezdett más férfiakat is bevezetni a férfi-prostitúcióba és jutalékot szedett ezért.

A gonosz szellem okozta, hogy úgy beszélt, viselkedett és öltözött, mint egy nő. A hajviselete és minden rajta pont olyan volt, mint egy nő.

A szellem végül megadta neki a halálos HÍV vírust, és a tesztje eredménye HIV/AIDS - Pozitív 1 lett. A gonosz szellem nem csak arra vitte, hogy beavasson más férfiakat is, hanem hogy meg is fertőzze őket a HIV vírussal.

Azt mondta, hogy megpróbálta abbahagyni a prostitúció-bizniszt, elmenve különféle imaházakba, de mindhiába. Minden erőfeszítése ellenére a gonosz szellem továbbra is egyre mélyebbre vitte őt a férfi-prostitúcióba, oly mértékben, hogy el kellett menekülnie abból a közösségből az életét mentve, mikor az emberek megtudták, hogy miben van benne.

Bármikor, amikor megérintette az Emmanuel TV képernyőjét, a földön találta magát Isten ereje miatt. Mikor eljött a SCOAN-ba, T.B. Joshua próféta imádkozott érte és a gonosz szellem benne megnyilvánult. meg lett szabadítva a férfi-szellemtől, ami a férfi-prostitúcióba vitte őt.

Most, a szabadulása után már nincsenek érzései vagy vonzalma a férfitársai irányába, hanem ehelyett kifejlődött benne a nők iránti kedvtelés. Most már egy férfinak látja önmagát.

A korábbi állapotára reflektálva azt kérte, mondta, hogy "Most bűntudatot érzek azért, amit az a szellem okozott. Nagyon sajnálom azt, amit tettem, sajnálom az otthonokat, amik eltörtek, az embereket, akiket elvettem a feleségeiktől, – nagyon sajnálom, ez nem én voltam".

Azt tanácsolta a többi férfinak, akiket szintén férfi szellem szállt meg, hogy, "Bízzatok Istenben szabadulásért. Lehet, hogy azt gondolod, hogy 'én így születtem'. Te nem így születtél, nem így készültél; te Isten képére készültél. Fuss vissza Istenhez."

Dicsőség Istennek!

Ez a fiatal házaspár Ausztráliából érkezett a SCOAN-ba. És bizonyságot is tettek múlt vasárnap, az élő közvetítés során.

A fiatalember, Mr Trevor Phillips akkor volt először a SCOAN-ban, amikor én is, és látványosan szabadult is egy démontól.
Most a felesége szabadult az elmúlt szombaton, mikor T.B. Joshua imádkozott érte.

Mint kiderült, Mrs Danielle Phillipsnek különféle autoimmun betegségei voltak, melyek különféle negatív módokon nyilvánultak meg a fizikai állapotában.
Továbbá rendszeres szellemi támadások alatt volt. Szellemi tigris támadta rendszeresen, sokszor ébredt úgy, hogy a nyakán nyomok voltak, illetve harapás, karmolás, karcolás nyomok a testén (ott is, ahol ő nem tudná saját magát megharapni - ha valaki azt feltételezné, hogy saját magát harapdálta). 


Volt hogy egyszer három sötét, magas démon jelent meg éjjel és megfenyegették, hogy autó-balesete lesz és nem fog meghalni, de a nyaki artériája szét fog robbanni.
És valóban autó-balesetet szenvedett, az autó totálkáros lett, őt a kórházba szállították, a tigris jött és a nyakán megharapta (a hölgy látta is és teljesen ébren volt ekkor), és mikor az orvosok megvizsgálták MRI-vel, azt találták, hogy a nyaki artériánál a szövetek annyira rossz állapotban vannak, hogy stroke veszélyben van.


A baleset után 1 évvel találtak rá a youtube-on a videókra a SCOAN-ból, és elkezdték nézni az Emmanuel TV-t, sőt folyamatosan ment náluk innentől kezdve, és amint elmondta, az első pillanattól fogva az atmoszféra megváltozott náluk, a házuk megtelt Isten békességével. És ez is inspirálta őket arra, hogy eljöjjenek személyesen is Nigériába a SCOAN-ba.

A szabadítása után könnyűnek és szabadnak érzi magát, megjött az étvágya is, megszűntek a szellemi támadások. Most már több energiája, ereje van, ami korábban nem volt. "Jézus győzelmet aratott értünk, tehát engednünk kellene Ő neki, hogy meggyógyítson, megszabadítson és megáldjon minket. " - mondta.

2016. június 20., hétfő

A HOMOSZEXUALITÁS SZELLEMI PROBLÉMA! - T.B. Joshua próféta szolgálata

A HOMOSZEXUALITÁS (és bármely más szexuális elferdülés) SZELLEMI PROBLÉMA!

Mr. Marcelo Maldonado Argentínából jött a SCOAN-ba szabadulásért a múlt hétvégén, amikor Isten embere, T.B. Joshua próféta megérintette a fejét és elmondta neki, hogy egy férfi-szellem ment bele nagyon fiatal korában és hogy gonosz erőkkel rendelkezik. Azt is megkérdezte tőle T.B. Joshua, hogy szokott-e prédikálni, és Mr Marcelo azt válaszolta, hogy igen.

Most vasárnap az élő közvetítés során bizonyságot tett Mr. Marcelo.

Mikor Mr. Marcelo 5 éves volt, egy férfi megerőszakolta. Onnantól kezdve az élete nem volt ugyanaz, mivel belement egy férfi-szellem.
Amint növekedett, csak a férfiak iránt érzett vonzalmat, a nők iránt nem.
Mikor 12 éves volt, ismét volt egy szexuális találkozása egy nála idősebb férfival.

Mr Marcelo a gyülekezetben nőtt fel, a családjában pásztorok, prédikátorok, szolgálók voltak.
Annak ellenére, hogy ez a szellem kínozta, ő maga is prédikált a gyülekezetben, miközben titokban tartotta a problémáját, de mindig a bűntudat gyötörte.

Akármennyit imádkozott, olvasta a Bibliát, és ment gyülekezetbe, nem tudott megszabadulni ettől a szellemtől. A gonosz szellem végül rávette arra, hogy ott hagyja a gyülekezetet és elkezdjen inni, drogozni és éjszakai bárokba járni.
Jogot tanult az egyetemen és megszállottja let egy fiúnak az osztályában.
A megszállottsága oly mértéket öltött, hogy az interneten keresett módot arra, hogy miképp próbálja meg elcsábítani a fiút.
Az interneten keresztül szövetséget kötött egy "Eros" nevű istennel, a szerelem istenével, ami erőket adott neki arra, hogy elcsábítson embereket és elérje, hogy azok szerelembe essenek vele.

Egy nap Mr. Marcelo felfedezte T.B. Joshua prófétát a YouTube-on és megértette, hogy a férfiak iránti vonzalmát gonosz szellem okozta. Ez késztette őt arra, hogy látogatást tegyen a SCOAN-ban.

Legutóbbi vasárnap, amint Isten embere prófétált neki és megszabadította őt, úgy érezte, mintha levegőn járna, amint egy elektromos sokk ment át a testén. Az ima után a szellem elhagyta örökre és többé nincs benne vonzalom a férfiak irányába.
Most, mikor nőket lát, látja a szépségüket és nagyra értékeli őket. Mikor egy férfit lát, többé nincs vonzalma irányukba.

Azt tanácsolta a világnak, hogy akik hasonló szellemtől szenvednek, keressék Istent szellemi megoldásért, mert ez egy szellemi probléma. "Én teljesen szabad vagyok, Jézus nevében!" - mondta.

/Ez csak egy bizonyság a sok hasonló közül, ami már elhangzott a SCOAN-ban!/


2016. június 13., hétfő

T.B. Joshua: MI A HIT? - tanítás magyarul - KÖTELEZŐ!!!



Feltétlen SZÁND RÁ A SZÜKSÉGES IDŐT, NE TÜRELMETLENKEDJ, hanem inkább menet közben elmélkedj azon, amit hallasz és AKKOR biztosan áldásodra lesz. Mert nem véletlen, hogy nem egy elhadart tanítást hallasz majd. Hanem Isten vezetése, időzítése szerintit.

EZT NEM ELÉG EGYSZER MEGNÉZNI. Érdemes újra és újra megnézni és elmélkedni, hogy rendesen meggyökerezzen, hogy ne felejtsd el, hanem emlékezz az elhangzottakra.
Mint szorgalmas tanítvány tessék nekiülni és rászánni az idődet, figyelmedet. És aztán is elmélkedni kell rajta, és AKKOR, csakis akkor lesz áldásunkra.

Ha esetleg első, második nekifutásra sem sikerül végig megnézned - akkor tudd, hogy az ellenség próbál elterelni, szóval ne hagyd magadat, fuss neki újra és újra. :)


 A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!
 

További magyar feliratos videók T.B.Joshua próféta szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna/videos

T.B. JOSHUA PRÓFÉTA internetes oldalai:
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries (az összes többi Facebook-os oldal HAMIS)
https://www.youtube.com/user/scoanvideos

2016. május 20., péntek

Videó: IMA A NÉZŐKÉRT - A GONOSZ SZELLEMEKNEK ENGEDELMESKEDNIÜK KELL!!! - T.B. JOSHUA

Isten felkent embere, Isten akaratából és akarata szerint imádkozik a nézőkért! SEM a távolság, SEM az idő NEM akadály Isten Szellemének - hiszen hová is mehetnél az ÚR jelenléte elől? És, az örökkévalóságban él az ÚR, nincs bekorlátozva az idő által sem. Úgyhogy Ő akkor is jelen van ebben az imádságban, amikor TE nézed!!! :)
Csak kapcsolódj hittel az ÚR Jézusban, hittel az Ő erejében, és semmi sem lesz lehetetlen számodra! Légy áldott, Jézus nevében!

 A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!

További magyar feliratos imák T.B. Joshua prófétával itt: https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZAvLCN3qvqQk0W2OajN-yQ1

További magyar feliratos videók T.B. Joshua szolgálatából itt:  https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZDykAN0Div7D-AlgyX06hZW

T.B. Joshua szolgálatának oldalai az interneten:
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries
https://www.youtube.com/user/scoanvideos

2016. május 16., hétfő

videó: GYÓGYULÁS a YouTube-on keresztül - T.B. Joshua szolgálata

Beteg vagy? Tudtad, hogy Isten számára lehetséges az, hogy meggyógyítson a YouTube-on keresztül is? Itt egy bizonyság egy Ukrajnából jött fiatal férfitól, aki kétségbeesetten imát keresett az interneten gyógyulásért, mikor a felesége hirtelen lebénult.
Amit talált, az egy ima volt T.B. Joshua prófétával.
Valóban NEM akadály a távolság!

Légy áldott, amint megnézed ezt a videót.

 A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!


T.B. Joshua próféta a Nézőkért Imádkozik - magyar feliratos videó-lista itt: https://www.youtube.com/playlist?list=PLmRxEzcrbRZAvLCN3qvqQk0W2OajN-yQ1
További magyar feliratos videók TB Joshua próféta szolgálatából itt: http://youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

T.B. Joshua próféta oldalai:
Emmanuel TV http://emmanuel.tv
http://scoan.org
FACEBOOK http://facebook.com/tbjministries (Minden más Facebook-os oldal hamis!)

2016. április 30., szombat

DÉMON-MEGSZÁLLOTT FÉRFI - 186 Gonosz Szellemtől MEGSZABADÍTVA!!! T.B. JOSHUA magyar HUN

Ez a férfi Mozambikból jött, 186 démontól megszállva, és noha harcolni akart T.B. Joshua prófétával, végül megkapta a teljes szabadulást az összes állati-démontól, melyek birtokolták a testét.

(Ez a szabadítás jó pár éve, hogy megtörtént, és a férfi azóta is szabad, azóta is nézi az Emmanuel TV-t, és többször volt azóta is a SCOAN-ban.)

 A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!

 

További magyar feliratos videók T.B. Joshua szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna

T.B. Joshua próféta oldalai:
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries (bármely más Facebook oldal hamis)

2016. április 13., szerda

"Miképp BABONÁZTAM MEG és TETTEM TÖNKRE Férfiakat" | A boszorkányság létezik - T.B.Joshua Mexico Crusade - magyar felirat

Madeline Gutierrez a boszorkányságba született és nevelkedett. Démonikus erők birtokában megbabonázta a férfiakat a szemében lévő természetfeletti erővel, a sátáni csábítását használva, hogy pusztítson és romboljon számtalan életet. 


A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra! 



További magyar feliratos videók T.B. Joshua szolgálatából itt: http://youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

2016. április 9., szombat

Ex-sátánista főpap LELEPLEZI a "HALOTT-IDÉZÉST" is!

LELEPLEZVE a "HALOTT-IDÉZÉS" is!
Plusz, ismét a jóslás is.
MAGYAR FELIRATTAL

John Ramirez egy, a sok volt sátánista, boszorkánymester közül, aki immár nem az ördögöt szolgálja, hanem ez ÚR Jézust, leleplezve az ördögi praktikákat, melyeknek rengeteg ember esik áldozatul tudatlanságból!
Legyen a te áldásodra is ez a rövid de hatásos videó és oszd meg minél több ismerősöddel, mert sokkal többeket érint ez a téma, mint gondolnád!

 A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra! 


2016. április 8., péntek

ELOLDOZLAK! - TB JOSHUA imádkozik a Nézőkért! 2016 Ápr. 03 - magyar felirat

Készülj fel arra, hogy el legyél oldozva minden szellemtől, ami az életedet zavarja, miközben imádkozol T.B. Joshua prófétával az imádságnak ebben az erőteljes idejében a SCOAN-ban Lagosban, Nigériában. A távolság nem akadály a Szent Szellem számára!

További MAGYAR FELIRATOS videók TB JOSHUA Próféta szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna

TB Joshua oldalai:
Emmanuel TV http://emmanuel.tv
The SCOAN http://scoan.org
Facebook http://facebook.com/tbjiminsitries
Emmanuel TV YouTube csatornája http://youtube/user/scoanvideos



A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra! 
 
 

2016. március 17., csütörtök

videó: GONOSZ SZELLEMEK ELLENI IMA - T.B. JOSHUA A NÉZŐKÉRT IMÁDKOZIK - magyar felirat

T.B. Joshua, Isten embere, Isten akaratából, Isten időzítése és vezetése szerint és a Szent Szellem erejében imádkozik a nézőkért! Kapcsolódj hittel és aktívan az imához Jézus nevében! A TÁVOLSÁG NEM AKADÁLY ISTEN SZELLEMÉNEK!

További magyar feliratos videók TB Joshua szolgálatából itt: http://youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

A videó nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra!


2016. március 10., csütörtök

DAVID HERZOG MAGYARORSZÁGON!

MOST SZOMBATON, VASÁRNAP ÉS HÉTFŐN LESZNEK AZ ALKALMAK,
amely során - hiszem, hogy sokan meg fogjuk tapasztalni Isten erejét, szeretetét, jóságát, kegyelmét, speciális áldásait!

Részletek itt: http://nagykovetseg.com/dicsoseginvazio-konferencia-2016-marcius-12-14/

2016. március 5., szombat

Osun Démon: "Miért gyötritek a királyságomat?!" - Démonűzés + Bizonyság a SCOAN-ban magyarul

A sötétség királyságának további leleplezése Isten kegyelméből.
Ha álmodban pl. eszel, úszol, nézd meg ezt a videót. De megtudhatod - többek között azt is, hogy milyen veszély rejlik a ruha, ékszer, fülbevaló, hajpótlások, stb. vásárlásában.

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 




További magyar feliratos videók T.B. Joshua szolgálatából itt: https://www.youtube.com/user/ZsmintZsuzsanna/videos

2016. február 25., csütörtök

IMA GYÓGYULÁSÉRT T.B. JOSHUÁVAL! - magyar felirat

Beteg vagy? Testi panaszod van? Kapcsolódj HITTEL az imához!
Mert hit nélkül ne várd, hogy bármit is kapsz Istentől.

Hova rejtőzhet el a betegség, kórság, szenvedés? T.B. Joshua próféta imádkozik Jézus nevében, a Szent Szellem inspirálására, Isten akaratából és akarata szerint,ki utasítva a betegségeket, kórságokat, szenvedést a testedből! Csatlakozz Isten emberéhez az imában HITTEL, és tapasztald meg ISTEN GYÓGYÍTÓ EREJÉT az életedben, Jézus nevében!

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 


További magyar feliratos videók TB Joshua szolgálatából itt: http://youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

2016. február 23., kedd

ENGEDD EL A NÉPEMET!!! - FELKENT IMA TB JOSHUÁVAL A NÉZŐKÉRT - magyarul

Helyezd magad Isten Szent Szellemének Hatása alá, azzal, hogy csatlakozol TB Joshuához ebben a felkent imádságban, mert a TÁVOLSÁG NEM AKADÁLY Isten Szellemének!

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 




További magyar feliratos videók T.B. Joshua próféta szolgálatából itt:
https://www.youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

"El Vagy Nyomva? Légy SZABAD!" - TB joshua a nézőkért imádkozik (magyar)

A TÁVOLSÁG NEM AKADÁLY ISTEN SZELLEMÉNEK! Csatlakozz és imádkozz együtt TB Joshua prófétával, aki Isten akaratából és akarata szerint imádkozik a nézőkért!

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 








További magyar feliratos videók TB Joshua szolgálatából itt:
https://www.youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

2016. február 18., csütörtök

LÉGY ELOLDOZVA A MÚLT FÁJDALMÁBÓL

Tapasztald meg ISTEN EREJÉT ezen hatalmasan FELKENT IMÁDSÁGON keresztül T.B. Joshua Prófétával.

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 


További magyar feliratos videók TB Joshua szolgálatából itt:
https://www.youtube.com/user/zsmintzsuzsanna

TB Joshua próféta kizárólagos oldalai (a többi hamis):
http://emmanuel.tv
http://scoan.org
http://facebook.com/tbjministries

2016. február 7., vasárnap

A REJTETT IGAZSÁG - T.B. Joshua 2016. jan.31-én elhangzott prédikációja magyarul

"A többség közülünk szellemileg vak, szellemileg tompa - tompa a felfogóképességben - a láthatatlan birodalom teljesen zárt a szellemi látásunk számára. Csak a külső hatását látjuk az ördögnek, de vakok vagyunk a szellemi okra." 

Engedd, hogy T.B. Joshua ezen építő prédikációja felébressze a szellemi életedet és kinyissa a szellemi szemeidet, hogy lásd a szituációd mögötti REJTETT IGAZSÁGOT.

 A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 


2016. február 1., hétfő

TB Joshua: 'Látlak Téged Kiszabadítva!' - videó magyar felirattal

Imádkozz együtt TB Joshuával!

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 

 

2016. január 23., szombat

Ex-boszorkány, sátánista LEPLEZI LE a JÓSLÁS ÖRDÖGI MIVOLTÁT - 3 perces videó magyar felirattal

Magyar feliratos videó!

John Ramirez 9 éves korától volt ördögi praktikákra képezve nagyon komolyan, és egyre magasabb rangba került, és egyáltalán nem akart megtérni....esze-ágában sem volt... azt gondolta, hogy a Kereszténység az a gyenge embereknek való (halálosan gyűlölte is őket és nem győzte rombolni azokat, akiket tudott), és azt gondolta, hogy sátánnál, az ő 'apukájánál' nincs erősebb....

...Miután 25 évig szolgálta az ördögöt, az ÚR totál nyilvánvalóvá tette számára, hogy ki is a legerősebb. :)

3 perces videó magyar felirattal. Oszd meg minél több emberrel!

OSZD MEG MINÉL TÖBB EMBERREL!!!!

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 

2016. január 3., vasárnap

TELJES videó - ezekkel kísért át minket Isten embere a 2016-os Új Évbe

TELJES videó (21 perc) arról, amit Szilveszter éjjelén megosztott TB Joshua Próféta élő közvetítésben, Isten vezetésére.
Ismételt instrukció, új instrukciók, próféciák, felkent imák - ezekkel kísért át minket az Új Évbe.

A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz! 

2016. január 2., szombat

2016-ra IMÁDSÁG T.B. JOSHUÁTÓL A NÉZŐKÉRT!

TB Joshua a térdein imádkozik a 2016-os évre a Nézőkért.

Erre neked is szükséged van! Számomra már eleve ima-meghallgatás, válasz az imáimra az ő imája és próféciája!!! :) Hallelujah! :)

 A videót úgy tudod nagyobb méretben megtekinteni, hogy a videó-ablak jobb alsó sarkában lévő YouTube ikonra, vagy a téglalap alakú ikonra kattintasz!